Web Analytics Made Easy - StatCounter

Egy hét a csillagok alatt 2021

Újra csatlakozva az “Egy hét a csillagok alatt” országos programsorozathoz, ismét várjuk a világűr iránt érdeklődőket. Ez a „hét” idén számunkra augusztus 7 lesz. Ez alkalommal a malomsoki focipályára tervezzük a programot és telepítjük ki a távcsöveket. Nagyobb távolságban a Marcaltól, a tavalyinál jobb eséllyel tudunk műszeres megfigyeléseket végezni. Társunk lesz egy 15 cm és egy 40 cm tükörátmérőjű távcső is.  

A program a műszerek bemutatásával indul napnyugtakor (20 óra). Ezt követően a közelgő Perseida meteorrajról tudhatunk meg több információt. Az évente visszatérő rajt augusztus 12 és 15 között lesz majd érdemes megfigyelni, de már a találkozónk alkalmával is szép számmal előfordulhatnak hullócsillagok. 21 órától a távcsövekkel felkeressük a leglátványosabb ködöket és halmazokat, majd csillagképtúrával zárjuk a programot

Az idei találkozónk alkalmával a Hold nem lesz megfigyelhető, mivel az Újhold időpontja Augusztus 8-ra esik!  Kárpótlásul, 22 óra után a Jupiter és a Szaturnusz már elég magasan lesz az égen, hogy szépen megmutatkozznak. Szerencsés esetben a program legelején még a Vénuszt is elcsíphetjük.  

A Swift-Tuttle üstökös pályája 1850 és 2150 között. Az pálya mentén szétszórt porfelhők adják az augusztusban megfigyelhető Perseida meteorokat. Wikipedia

A sikeres programhoz csupán derült égre illetve némi kitartásra lesz szükség. Ezenfelül érdemes polifoammal, hálózsákkal, réteges öltözettel és szúnyogriasztóval készülni. Hasznos lehet még egy kempingszék is, ami kényelmesebbé teszi az esti nézelődést. A fű valószínűleg harmatos lesz. Az észlelőrét nem csupán fényszennyezéstől, hanem alapvető kiszolgálóegységektől is mentes. Ezt kérjük figyelembe venni tervezéskor. 

Örömmel fogadjuk ha valaki saját műszerrel is tud csatlakozni az estéhez!

Kerüljük az erős fények használatát, mert a sötéthez alkalmazkodott látásunkat már egy komolyabb zseblámpa is percekre elronthatja. 

A program ingyenes, regisztráció nem szükséges.
Borult idő esetén augusztus 8-án tartjuk meg!

Megközelítés: 

8533 Malomsok, Szabadság utca vége, 

GPS: 47.445   17.389